#Demokratikus Koalíció (DK)


Gyurcsányék Európához fordulnak a frakciójuk miatt
 

Gyurcsányék Európához fordulnak a frakciójuk miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) nemzetközi szervezetekhez fordul segítségért, ha nem alakíthat frakciót - mondta Varju László pártigazgató arra a hírre reagálva, hogy az Országgyűlésről szóló új törvény tervezete nem tenné lehetővé a Gyurcsány Ferenc vezette pártnak a frakcióalakítást.

MTI MTI

DK: miért szavazták meg MSZP-sek a Balsai-jelentést?
 

DK: miért szavazták meg MSZP-sek a Balsai-jelentést?

Nyílt levélben kér választ Mesterházy Attilától, az MSZP elnök-frakcióvezetőjétől Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke arra, hogy miért támogatta négy szocialista képviselő a parlamentben a 2006. őszi rendőri erőszakot vizsgáló Balsai-jelentés elfogadását.

MTI MTI

DK: a Fidesz miatt nem jutott be a szlovák parlamentbe az MKP
 

DK: a Fidesz miatt nem jutott be a szlovák parlamentbe az MKP

A Demokratikus Koalíció (DK) örömmel fogadta, hogy a Bugár Béla vezette Most-Híd a szombati választáson bejutott a szlovákiai törvényhozásba, ahogy azt is, hogy a szélsőséges, magyarellenes pártok nem kerültek be. Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) újbóli kimaradása azt jelzi, hogy káros volt számára a Fidesz "gyámkodása".

MTI MTI

Nyilvános a Demokratikus Koalíció idei költségvetése
 

Nyilvános a Demokratikus Koalíció idei költségvetése

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy minél hamarabb alkosson törvényt a pártfinanszírozás átláthatóvá és elszámoltathatóvá tételére. A pártfinanszírozás rendbetételéről több mint húsz éve beszélnek, de még egyetlen kormány sem hajtotta végre, és a mostani kormány is inkább elblicceli a kérdést – ezt mondta Varju László, a DK pártigazgatója vasárnap újságíróknak Budapesten.

MTI MTI


Ellenzéki Kerekasztal: epic fail
 

Ellenzéki Kerekasztal: epic fail

Legkésőbb Mussolini óta tudjuk, hogy a szindikalizmus és a korporatizmus jegyesek. A Szolidaritás a demokratikus működést, a pártok versenyét már alapjáraton kiiktató korporatizmus intézményesítésére tett itten javaslatot: minden dőljön már el most, a választás előtt, előre is áthidalva az egyes politikai értékrendek közti számos, természetes konfliktust.

Seres László Seres László

Máris szakított Gyurcsányékkal Polgár Dóra
 

Máris szakított Gyurcsányékkal Polgár Dóra

Fél éve sincs, hogy Polgár Dóra, a civil ellenállás egyik arca otthagyta a Hallgatói Hálózatot és csatlakozott a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz. Máris csalódott bennük, most saját ifjúsági mozgalmat szervez - írja a csütörtöki Népszabadság.

hvg.hu hvg.hu

Nyílt levél Bauer Tamásnak, egykori SZDSZ-es tagtársamnak
 

Nyílt levél Bauer Tamásnak, egykori SZDSZ-es tagtársamnak

Nem kell bölcs vezér, ne várjuk a kormánybuktató messiást! Kellenének viszont végre olyan pártok, amelyeken belül a politizálók, miközben pártjuk sikere érdekében együttműködnek, ugyanakkor a nyilvánosság előtt is vitatkoznak egymással. Akár a pozíciókért való rivalizálás folyományaként, akár pusztán a demokratikus nyilvánosság alapeszméjének tisztelete miatt.

Heindl Péter Heindl Péter